Mindenki életében
van egy pillanat,
Amikor érezni a
kínzó éles fájdalmat.
Megáll körülötte
a világ,
Testünk minden
része hangosan kiált.
Szavakat nehezen
találunk,
Elveszett minden
bátorságunk.
A sok szenvedést
elmondanánk valakinek,
Megszabadulni terhünktől,
ezzel talán segítenek.
De néha nincs
szükségünk támaszra,
Inkább bánatot
festünk arcunkra.
Magunkba
fordulunk, egyedül harcolunk,
Egy szebb
holnapra számítunk.
Egy perc fájdalom
mintha örökkévalóság lenne,
Nem akar elmúlni,
lelkünk már ég benne.
Édes álmokat
szürke füstté alakít,
Néha életünk
célját magunk előtt elvakít.
Az élet útján
lassan haladunk,
Bonyodalmakba
ütközünk, elesünk, de végül felállunk.
Még, ha
lehetetlennek is tűnik, kiút mindig van,
Harcolok, azért
amim van és nem adom fel magam.
