Test és vérem

Nem vagy egyedül a sötétben,

De mégis úgy érzem,

Hogy magányos vagy odalenn.

Nem hallhatja senki sem,

Ha félnél, vagy ha sírnál.

Könnyes lett a szemem.

Sírok és félek helyetted,

Te ezt már úgysem teheted meg.

És én sem, ha egyszer ott leszek melletted.

Úgy érzem, mintha még fiatal lennél,

De évek teltek el. Sok.

Ettől még nehezebb a teher mindennél.

Álmomban még nem jártál,

De nincs nap, hogy ne gondolnék rád.

Úgy, hogy még napvilágot is alig láttál.

Csak egy kép és a vérem, ami hozzád fűződik,

Nem láthattalak fényes napjaidban,

De még így is szívem hozzád kapcsolódik.

Hiába várlak nem jössz többé vissza.

Ez csak a képzelőerőm szüleménye,

Hisz nincs semmi a világon, ami visszahozna.

Fejem lehajtom.

Ebbe bele kell törődnöm,

Bárcsak álom lenne az egész. Ezt kívánom.

Felébredek egy reggeli napon,

Rám nézel, mosolyogsz és

Köszönsz nyugtató, mély hangon.

És én ekkor tudni fogom,

Hogy csak egy rossz álom volt.

Ezt a képet sokszor magam előtt látom.

Mindezt hiába képzelem.

Nem vagy itt,

Feleslegesen reménykedem.

Lehet, hogy bolondnak néznek az emberek.

Nem hibáztatom őket,

Mindenkiben vannak mélyen féltett érzések.

Nekem Te vagy!

Mesélnék rólad az embereknek, de nem tudok.

Nem tudom, hogyan kezdjek hozzá.

Mi az, amit rólad elmondhatok. (?)

Vajon szeretnéd a gitár hangját

Úgy, ahogy én?

És a csillagos éjszakát?

Elképzelem, hogyan is nézhetsz ki.

Vigyáznál rám mindig

És akkor nem bánthat senki.

Vajon hasonlítanánk egymásra?

Összeveszünk, aztán kibékülünk

És nyugodt szívvel fejem lehajtom válladra.

Nem hallhatom milyen a hangod,

Gyermekkorod milyen lett volna,

Nem láthatom már az arcod.

Mikor kimondom a neved,

Megrémiszt, hogy nem vagy mellettem,

Hogy érzéseimet nem érezheted.

Vajon hallod, amikor beszélek,

Amikor elakad a szavam,

Mert elöntöttek a könnyek?

És nem jutok szóhoz,

Mert annyira fáj,

Mintha hiányozna, hogy odahúzz magadhoz.

Érzed a fájdalmat,

Amikor magam alatt vagyok,

És nincs, aki megnyugtat?

Néha félek rád gondolni.

Félek, ha elöntenek a könnyes érzések

És olyankor nem tudok magammal mit kezdeni.

Nem ismerlek.

Mintha nem tudnám ki vagy.

Magamban magamtól kérdezgetek.

Választ eddig még nem kaptam.

Nem is fogok,

Hiába vártam.

De talán látsz engem

És őrangyalként vigyázol rám.

Éjjel csillagként ragyogsz az égen

És én csak nézlek,

Hosszú ideje már,

Fájdalomtól vérzek.

A sors kegyetlen volt veled.

Azt akartam, hogy élj,

De elvette tested és lelked.

Én is ott leszek.

Egy nap talán találkozunk,

A szemedbe nézhetek

Szorosan átölellek

És végre elmondhatom, hogy

Szeretlek!

Gondolatok

Nehéz gondolkodnom,

Egy tiszta gondolatot találnom.

Mert fáj. Egyre gyakrabban,

Megkövült testem mozdulatlan.

Fáj, ha csak eszembe jut,

Minden élő és haldokló részem most egybefut.

Már levegőt is nehéz vennem,

Mintha száz darabra tört volna a testem.

Beszívom a levegőt és kifújom

Hallom elakadó, remegő sóhajom.

A cigaretta füst megnyugtat,

Tüdőmben a levegőnek ad utat.

Néha nem értem miért gyötröm magam.

A gondolatoktól egyszer csak kiég majd az agyam.

Képtelen vagyok ellene cselekedni,

Akaratom ellenére kínozom és hagyom magam teljesen szétesni.

Várom, hogy valami történjen,

Hogy valaki leállítson. Vagy mégsem.

Felvetődik bennem tucatnyi kérdés,

Szétmarja lelkem ez a nyomasztó érzés.

Bizonytalan vagyok.

Válaszokat akarok!

Éjszakákon át sokszor gondolkodok.

Néha úgy érzem álmomban is sírok.

Napok óta nem látok tisztán,

Mintha lebegnék a szakadék legalján.

Egy centire az összeomlástól,

Egy mérföldnyire a felhőtlen boldogságtól.

Döntéseket kell hoznom,

Félek attól, hogy a rossz utat választom.

Haragszom magamra.

Néha nem tudok figyelni a szavaimra.

Mintha soha ki sem mondtam volna,

Mégis minden egyes porcikám mintha ez ellen harcolna.

Nem tudom, hogy meddig fogom bírni erővel,

A könnyeim is egyszerre hullnak az esővel.

Muszáj tennem valamit,

Folyton, csak hallgatom lelkem szomorú dalait

És nem látom a kiutat,

Nem érzem az erőmben levő vad állataimat.

Nehéz hordozni ezt a fájdalmat,

Elviselni a nem kívánt mélyben levő gondolatokat.

Mintha aludna

Megérezte, hogy már nincs sok hátra,

Sóhajtása ráragadt sima arcára.

Nem volt ereje megmozdulni sem,

Mintha láncok szorítanák feszesen.

Ágyában feküdt békés halálra várva,

Könnyektől vér eres szemeit a mennyezetre tárta.

Elképzelte élettel teli énjét,

Az emlékek halk zenéjét.

Mosolyog. A szeme úgy maradt.

A lelke lassan a fény felé haladt.

Csukd le szemeit, ő is ezt akarja

És így olyan mintha aludna.