Megérezte, hogy
már nincs sok hátra,
Sóhajtása
ráragadt sima arcára.
Nem volt ereje
megmozdulni sem,
Mintha láncok
szorítanák feszesen.
Ágyában feküdt
békés halálra várva,
Könnyektől
vér eres szemeit a mennyezetre tárta.
Elképzelte
élettel teli énjét,
Az emlékek halk
zenéjét.
Mosolyog. A szeme
úgy maradt.
A lelke lassan a
fény felé haladt.
Csukd le szemeit,
ő is ezt akarja
És így olyan
mintha aludna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése