Álom

Valamikor olyan mintha valóság lenne,

Múlt és jelen egyben élne.

Szörnyű gondolatok kószálnak bennem,

Mintha nem szabadna itt lennem.

Tiszta mozdulatokat érezni lehet,

A valóságban élek a föld felett.

Felriadok. Észre veszem, hogy csak fekszem,

Remegő testem megmozdul, félig nyitva a szemem.

Pár percig csak ülök és a sötétséget nézem,

Gondolataimban elvesztem valahol, félek.

Nem értem, hisz tudom, hogy álom volt

És mégis megkérdezem magamtól.

Megtörtént velem? Ez a valóság?

Nincs életem, de kint van a szabadság.

Folyton ez jár az eszemben,

De valahogy hiába törekszem.

Lassan kezdek magamhoz térni,

Egyedül vagyok, nincs mitől félni.

Végig fut az agyamon egy apró gondolat,

Valóságnak tűnt és mégis minden alkalommal bennem maradt.

Gyilkosság

Kellemes és hosszú őszi éjszaka volt,

Érezni lehetett a nyugalmat s közben a szél éneke szólt.

A fákról arany színű levelek hullottak,

Vándorló madarak még szabadon szállhattak.

Egy fiatal lány a sötétben egyedül indult haza,
Sietett otthonába, nem fordult hátra.
A szél hirtelen megállt, teste nem mozdult,

Érezte, hogy valami történni fog, megrémült.

Egy idegen közeledett feléje feketében,

Nem lehetett látni arcát a sötétségben.

A lány még mindig egy helyben állt,

Egyedül. Már egy vándorló madár sem szállt.

Az idegen egyre közelebb és közelebb került a lányhoz,

Egy gyors mozdulattal megragadta fiatal testét, odahúzta magához.

Kést szegezett a szívéhez, gondolkodás nélkül beleszúrta.

A lány menekülni nem tudott, sikoltozott, de hiába. Senki sem hallotta.

Pár percig tartott csak szenvedése, még lélegzett.

Akár az örökkévalóság. Szemeit nyitva tartotta, minden véres lett.

Kegyetlenül kihúzta a kést az idegen és tovább állt, mintha mi sem történt volna,

A lány összerogyott, pár szót még talán szólt volna.

Nem hibázott, csak haza akart jutni,

Az idegen gyilkos nem hagyta futni.

Fájdalommal teli lelke lassan lenyugodott,

Csak feküdt, nem mozdult. Teste már halott volt.