Kellemes és
hosszú őszi éjszaka volt,
Érezni lehetett a
nyugalmat s közben a szél éneke szólt.
A fákról
arany színű levelek hullottak,
Vándorló madarak
még szabadon szállhattak.
Egy fiatal lány a sötétben egyedül indult haza,
Sietett otthonába, nem fordult hátra.
A szél hirtelen megállt, teste nem mozdult,
Érezte, hogy
valami történni fog, megrémült.
Egy idegen
közeledett feléje feketében,
Nem lehetett
látni arcát a sötétségben.
A lány még mindig
egy helyben állt,
Egyedül. Már egy
vándorló madár sem szállt.
Az idegen egyre
közelebb és közelebb került a lányhoz,
Egy gyors
mozdulattal megragadta fiatal testét, odahúzta magához.
Kést szegezett a
szívéhez, gondolkodás nélkül beleszúrta.
A lány menekülni
nem tudott, sikoltozott, de hiába. Senki sem hallotta.
Pár percig
tartott csak szenvedése, még lélegzett.
Akár az
örökkévalóság. Szemeit nyitva tartotta, minden véres lett.
Kegyetlenül
kihúzta a kést az idegen és tovább állt, mintha mi sem történt volna,
A lány
összerogyott, pár szót még talán szólt volna.
Nem hibázott,
csak haza akart jutni,
Az idegen gyilkos
nem hagyta futni.
Fájdalommal teli lelke
lassan lenyugodott,
Csak feküdt, nem
mozdult. Teste már halott volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése