Valaki szólítgat
engem,
Vagy csak
képzelem?
Hallom
suttogását,
Engem szólít,
lát.
Cseng fülemben,
Dobolnak a
háttérben.
Zene a mindenem,
S közben suttogja
a nevem.
Érzem, hogy itt
van mellettem.
Nem látom, de hallom
és érzem.
Csodálatos vagy
inkább borzalmas?
Megmozdult
valami. Te jó ég! Hatalmas.
Ébredj fel!
Csak álmodom,
Álomvilágban
utazom.
Lehet, hogy az
egészet képzelem.
Mi történik
velem?
Őrült vagyok?
A megbolondulás
határán szállok?
Nem, nem lehet.
Számolom a
másodperceket.
Egy, kettő,
három,
Szemem lehunyom.
Négy, öt, hat…
Már nem hallom
szavaimat.
Nem hallok már
semmit
És nyugtalanít.
A csend, a
magány, hogy elillant,
Mintha integetne,
utoljára visszapillant.
Fáj.
Szívem, gondolataim,
testem, lelkem, mindenem.
Minden szétfolyik
bennem.
Jó, rossz, múlt
és jelen,
Kudarc és
győzelem.
Ezernyi mosoly,
kacagás,
Rémület, hangos
kiáltás.
Emlék, emberek
Félek.
Vágyaim, életem,
Minden, mindenem.
Magamra sem
ismerek,
Ki vagyok?
Értetlenül nézek.
Látom a vízben a
tükörképem,
Mereven nézem.
Hullámzik,
Arcom lassan
elmosódik.
Ez is csak egy
álom.
Folyton csak ezt
mondogatom.
Várom, hogy
valaki megfogjon,
És csak annyit
mondjon:
Álmodtál!
Nem jött senki,
pedig vártam,
Ültem magányosan.
Szorulást éreztem
szívemben,
Mintha meghalni
készültem volna itt helyben.
Valami széttépett
legbelül,
A sötét mozgott
magam körül.
A dob, a halk
zene,
Ahogyan lágyan
csengett fülembe.
Amikor hallottam
a hangját,
De nem láttam
sötét árnyát.
Éreztem, hogy itt
van mellettem,
Néha még a
leheletétől is megrebbent a szemem.
És lehet, hogy az
egész nem is álom,
Nem képzelődöm.
Magamban mondom.
Mi van, ha eljött
értem?
Ez lenne a
végzetem?
Mi van, ha ez az
utolsó napom?
Ez lenne a
halálom?
És egyszer csak
elveszik bennem
Minden, mindenem.
